Üdvözöljük az Automitve Autósiskola honlapján

Az Automotive Bt 1999-ben alakult 2 fővel, elsősorban közlekedésbiztonsági versenyek szervezésére és rendezésére. Az elmúlt években több ilyen jellegű ügyességi feladatokból álló versenyt bonyolítottunk le különböző hivatásos gépjárművezetőt foglalkoztató cégek felkérésére. Többek között megkeresnek minket a rendőrségtől, polgárőrségtől, közlekedési vállalaktól, fuvarozó cégektől. 

A cégvezetőnk Taksás József már 1989-ben bekapcsolódott a gépjárművezetők oktatásába. Szakmai felkészültségét folyamatosan fejlesztette, 2011-ben "Muharos Kálmán" emlékpakett odaítélésével ismerték el az oktatásban végzett tevékenységét. 2012-ben megkapta a járművezető-képző szakma mesteroktatója tanusítványt az Autósiskolák Szakmai Érdekegyeztető Fóruma Országos Egyesületétől.

2007-ben döntöttünk úgy, hogy cégünk tevékenységi körét kiszélesítjük a 35/2000.BM rendeletben meghatározott úgynevezett „kategóriás” képzéssel.
Kategóriás képzések a következők: „A” motor, „B” személygépkocsi„C” tehergépkocsi, „C+E” pótkocsi, „D” autóbusz, „T” traktor.

A kategóriás képzésen kívül, a 89/1988.MT rendeletben meghatározott szaktanfolyami képzéssel is foglalkozunk. Engedélyünk van az autóbusz vezetők alap és továbbképzési képesítés megszerzéséhez előírt tanfolyamok és vizsgák szervezésére,valamint a teherfuvarozóknak előírt alap és továbbképzési képesítés megszerzéséhez szükséges tanfolyam és vizsga szervezésére az ország egész területén. Megszereztük az engedélyt a nehézgépkezelői és a könnyűgépkezelői OKJ-s tanfolyamok oktatására.

Az iskolánk ügyfélfogadása: Miskolc Bajcsy-Zs. út 54 sz. fsz/3
Telefonszám: 46/345-681 20/390-4914 20/414-7900
e-mail címünk: takiautomotive@vipmail.hu
Képzési engedély szám: EM/KC/NS/A/255/0/202010
Nyilvántartási szám: 00084-2008
Adószám: 20263010-2-05
Cégjegyzékszám: 05-06-009571